Quantcast
Channel: Kisbabanapló » Kapcsolatanalízis
Viewing all articles
Browse latest Browse all 23

Játsszunk, játsszunk valamit… (kapcsolatanalízis, 13.)

$
0
0

Az eheti kapcsolatanalízis is érdekes volt. Sajnos még mindig bánatos voltam a nyuszim miatt, aki elpusztult. Így ezt is megbeszéltem még a találkozás előtt.

Mikor mentem a Fiamhoz, már messziről kiabált nekem, hogy Anyu gyere. Mikor találkoztunk, rögtön szaladt hozzám, kézen fogott és átölelte a lábam. Majd hívott, hogy menjünk játszani. Én szerettem volna egy puszit kapni, de a Fiam nagyon húzott, hogy játszani akart. Így ez elmaradt.
Természetesen újra építő kockázni kellett. Most már a formákról kérdezett. Azonban ezt a képet nem sokáig láttam a fejemben, mert bevillant egy másik.
Biztos emlékeztek még azokra a műanyag gömbökre, melyeken meghatározott formák vannak a lyukak helyén és a meghatározott formát kell bedobni a gömbbe. Na ezzel játszottunk.

Nagyon tetszett Bálintnak. Megnéztük, melyik forma milyen. Próbáltam szintén hasonlatokat vetíteni neki. PL. a csillag olyan, mint ami az égen van, a háromszög, olyan, mint a háztető stb. Mikor minden forma már benne volt a gömbben, akkor már a Fiam egyedül akarta csinálni. Persze néha kellett segítség, de inkább önállóskodott.

Mikor megunta ezt a játékot is, akkor egy könyvet hozott nekem. Nem szerette volna, ha olvasok, csak a képeket kérdezgette, hogy mit is lát rajta.
Az elsőn egy királylány volt. Igyekeztem elmondani neki, hogy mit is csinál egy királynő. Országokat, embereket irányít. Ma is vannak olyan helyek, ahol még léteznek, nem csak a mesékben.

Majd lapozott a könyvben.
Egy kutyát láttam. Elmeséltem neki, hogy ő egy élőlény. Körülvesznek minket, mind a növények, mind az állatok. (Persze mindezt próbáltam képként, vagy egy videóhoz hasonlatosan elképzelni.) Mondtam nagyon sok kutya fajta van. Ezekből is mutattam párat, ami épp eszembe jutott.

Majd egy autót néztünk meg. Meséltem, hogy ez egy szállító jármű. Mi is utazunk benne. Érezheti, ha megyünk valahová.:) Mutattam, hogy az emberek vezetik az autót és majd egyszer ő is fog ilyet vezetni. Persze mindig nagyon vigyázva.

Majd ismét egy állat jött egy zsiráf. Elmondtam, hol él ez az állat, miért olyan hosszú a nyaka. Meséltem az állatkertekről is, hogy ott meg is fogjuk majd nézni. (Ezt meg is tettük már, imádta a zsiráfot.)

Még egy vadászos képet is megnéztünk. Mondtam a barátnőm vadászik, és mivel ő lesz a kereszt mami majd biztos neki is meg fogja ezt mutatni.

Majd egy tornyot kezdett építeni a kockákból, mikor kész volt szétrombolta. (Ez most a kedvenc foglalatosságunk, bár anya építi még fel.)

Ekkor már láttam, hogy nagyon fáradt a Kicsim. Elaltattam és megpusziltam. Majd eljöttem.

Az analízist vezető megdicsérte, milyen okos, hogy ennyi minden érdekli és milyen gazdag szeretetben a Kisfiam.

Igazából lehet így egy kívül állónak nagy zagyvaság ami itt le van írva. Azonban az ember megkapja a visszacsatolást a születés után. :-) És kérdezem én, miért ezek a képek jutottak pont akkor, pont ott az eszembe, hisz pl. a vadászatra sosem gondolok, sőt én mint nagy állatbarát nem is szeretem. Így még érdekesebb, hogy az állatok kevésszer jöttek elém, mikor a Picimmel beszélgettem. Pedig ha ez tőlem jött volna biztos, hogy az állatokat akartam volna megismertetni vele. De nem így volt. Tőle más információ jött. Másra volt kíváncsi.

Játsszunk, játsszunk valamit… (kapcsolatanalízis, 13.) a Kisbabanapló oldalon jelent meg.


Viewing all articles
Browse latest Browse all 23

Latest Images

Trending Articles